Az "SZDSZ" hazudik

Azok közül a kormányfőjelöltek közül, akik vállalták a sajtónyilvánosságot jelöltségükről, Gyurcsány három nevet dobott be kedden. Valamilyen formában mindhárom jelölt utalt arra, hogy csak mindenoldali támogatottsággal vállalják a megbizatást. Surányi György , az SZDSZ által is elfogadott jelölt fogalmazta meg a legegyszerűbben és mégis politikusan: Csak akkor fogadja el a JELÖLÉST, ha a hőfoktól függetlenül -ez önmagában érdekes és figyelemreméltó megfogalmazás- teljes a konszenzus. Azt hiszem Síkbolygón, analóg síklogikával felfoghatatlan, hogyan lehet hidegen, azaz érzelmek nélkül támogatni valamit. Vagy ellenezni. (Van érzelmi véleményem a kérdésről, az, hogy a demokrácia legyalázása az, ha bukott vezetők szervezik meg biztonságos távozásukat és utódlásukat. És van egy hideg véleményem, bánom én, ha Burány Sándor is lesz a miniszterelnök, jól van deep throat-szák szájba a demokráciát mégegyszer , utoljára, már úgyis mindegy neki,  az EU-parlamenti választásokig úgyse történik semmi, erre várt Gyurcsány az ötlete bedobásával, nyáron a fű se nyő, de legalább szeptemberre lesz valami, félig-meddig szakértői kormány, amiben pl nem a miniszterelnök haverjai brainstormingolnak, hanem a minisztériumok minisztérium szerűen döntenek, és a kormány kormányszerűen működik. "Hideg" véleményem, hogy a FIDESZ megint ostobán politizál. Ha a fegyvernek "póker" akkor a póker szabályaihoz kell alkalmazkodni. Haa 367 sajtómunkás megengedi Gyurcsánynak ezt, ami itt folyik, akkor ehhez a "póker"-hez igazodva bele kell menni a játékba... Mért rosz a FIDESZ-nek a szakértői kormány. És mért lenne jó "túlnyernie" magát az 'álság kelős közepén??)


Tegnap este kommunikációs zavar támadt a Vezérműtengelyen. A legnagyobb nyalószerkezet, a TV2 semmiben sem bulvár híradójában világosan kifejtették a képletet: Nincsen kormányfőjelölt, mertbár Surányi még nem nyilatkozott, de a fenti feltétele megbukott azon, hogy Orbán elzárkózott, nem Surányi személyétől,  hanem kormányfővé választásának módszerétől.

Az ezután következő m1 hiradó (mégis, az m1 készíti  a két Gyurcsány-nyaló állandó reklámműsort...) ügyesen elfeledkezett erről a tényről, és a hazugságba került "SZDSZ " mosi-mosi -ját támogatta. Hogyugyebár azért nem kell az "SZDSZ"-nek tartania magát a kijelentéséhez, miszerint, HA csütürtökig nincsen kormányfőjelölt, AKKOR az előrehozott választások mellé áll, mert van jelölt. Holott nincsen jelölt, mert Surányi jelöltségének feltétele nem teljesült.

Az "SZDSZ" tehát hazudott. Nincsen jelölt, DE azért húzza tovább az időt Gyurcsány javára...

Azért nem MSZP-t írok, mert régesrég túlvagyunk már azon, hogy itt a küzdelem az MSZP és a FIDESZ között folyna. Van egy ilyen látszata a válságnak, mert az MSZP az egyetlen profi politikai párt, ahol van pártfegyelem és pártszerű magatartást tanítanak tagjai. (Ez egy másik tészta ide... Kedves olvasóim, nézzétek meg, hogy a jógyerekek és Gyurcsány-nyalók egy része MSZP-FIDESZ nagykoalícióval is riogatott!)

Most a valóságos tét az, hogy sikerülhet-e valamennyire alkotmányos eszközökkel, a demokratikus intézményrendszer kijátszása nélkül szakértői kormányt állítani.

A cél világos, hogy Gusztos Péter és a magát "SZDSZ" cimkével díszítő 20-30 ember jellegzetesen pofátlan, aljas technikáját utánozzam: Ugyebár az nemmelékesen többszörösen bukott kormány politikusai érzelmeiket nem a szavazófülkékben nyilvánítják ki, márminthogy zsigerileg gyűlölik Orbán Viktort , és persze azt is el akarják kerülni, hogy hirtelen kormányrakerülő idegenkezekbe olyan papírok kerüljenek, pl a brainstorming-álreform-politika számlái, az eltapsolt, elmutyizott, sikkasztott pénzekről .

A helyzet bonyolultnak látszik: Egy cég vezetése megbukott. Többnyire az ilyen bukás másnapján már a biztonsági szolgálat emberei várják a volt-vezéreket és csak felügyelet mellett mehetnek az irodákba a személyes holmijaikért.

Itt pedig a bukott vezetés köszöni, jól van, nemhogy bejár az irodáiba, de maga gondoskodik az utódlásáról.

Csak annyit emlékeztetőül: Gyurcsány MÉG nem mondott le. És, ha, esetleg lemond, akkor is bőséges két hete van a sajtójanicsársága és haveri köreinek jutalmazására, a TervGordon -féle 2000 milliárd lefosztására. (Legalább a tegnapi napban ennyi hasznos történt, hogy 500 milliárd ebből a vállalkozási hitelek finanszírozására célozva IGÉRVÉNYKÉNT felbukkat.) Valamint ez a "morál" -avagy ekkora erkölcstelenség- már elég ahhoz is, hogy Gyurcsány könnyek között, a Haza Üdvére megmásítsa szavát. Vagy mégegyszerűbben: Gyurcsány és az "SZDSZ" állítanak egy kormányt  (Lesz olyan jelölt, akinek elég lesz az MSZP és az "SZDSZ" támogatása, mért ne lenne? )

Az "SZDSZ"  tehát hazudott. Valamint most már az eddig fedett kormányfőjelöltek, vagyis az olyanok, akik a két kormányon lévő ...álljak meg?.. Az "SZDSZ" nincsen kormányon? Már hogy ne lenne.  Kormányon kívüli párt az, ami ekkora mikrotámogatottság mellett ekkora pofátlansággal úgy forgatja magát az országos politikában, mintha fajsúlya akkora lenne, mint az egykori 5%-os pártnak, ami neccesen ( A Pannon Puma -farka csapásával...) bejutott a parlamentbe.

Álljunk már meg egy pillanatra? Mitől is retteg az MSZP meg az "SZDSZ"? Hiszen!  -hiszen az "SZDSZ", ha "ma lennének a választások"* be se jutna a parlamentbe. Hivatalosan kormányon kívüli párt, de vezetői akkora pofával állnak a kamerák elé, hogy szinte kitakarják a hivatalosan egyedüli kormányzó MSZP-t is.


Most irígylem igazán azokat, akik a nintendójukat nyomkorászták vagy gőgicséltek akkor, amikor még volt ilyen politikai párt Magyarországon: Szabad Demokraták Szövetsége.

Hogy Dávid Ibolya többszörösen legyalázta már az MDF maradék nimbuszát is, az hagyján.

De , hogy egy másik egyszázalékos párt, "SZDSZ ", egy állítólag parlamenti demokráciában annak a személynek falazzon, aki öt éven átt demokrácián, demokratikus intézményrendszeren és alkotmányon kívüli eszközökkel tört hatalomra, maradt hatalmon és szervezi meg ideiglenes utódlását.. ez mai történelmünk egyik leggyalázatosabb pillanata.

* ma lennének a választások -pol-lekérdezési kateg. Apróbetűs megjegyzés az SZDSZ egyszázalékosságáról: Természetesen ezt 1034-es lekérdezésekből mérték ki, ahol a "vidéki város" kategóriája max. Vác, és a falu kategóriája Budajenő. Ha már választások nem lehetnek, akkor éredemes lenne 10 millió Ft-ot arra áldozni, hogy független külföldi cég kérdezze le az ország lakosságának párt-és választási preferenciáit...

  • Értékelés:

23 hozzászólás eddig

- Marilyn Poppins
Marilyn Poppins
2009-03-26 06:06:11

az mszp és GYf nem külön dolog
most választották meg pártelnöknek, elég szép szavazati aránnyal

miért is kussoltak a tagok a pártelnök választáson? miért nem volt másik jelölt?

az szdsz-ből pedig egyszerűen ki kéne nyesni Kókát, mint macskát a hálószobából és pajtásait

az mdf azért csúszott le, mert a húzónevek mind kihaltak, kiöregedtek - és a fiatalabbak között egyetlen karizmatikus egyéniség sincs

- Political Incorrect
Political Incorrect
2009-03-26 06:26:25

Poppins, ne haragudj, de a politika -bár a hazugság művészetévé züllesztették az emberi köz-kormányzás-ból, iskola is. És ebben a politikai iskolában alsótagozat, első osztályos minimumkövetelmény-szint felismerni azt, hogy itt valójában egy profi politikus társulat birkózik a fenevaddal, a hülyék meg lesik. Az MSZP-sek többsége profi politikus, aki nagyon is jól érti az Őszödi Beszéd lényegét.
Az megértem, hogy egyszerű háziasszonyok, egyetemi diplomás kommunikációszakosok vagy Tsabeeka meg E.Onka számára felfoghatatlan bonyodalom ez, hogy miért falazott 2 éven át az MSZP Gyurcsánynak, ha már tudták, se reform, se semmi, csak rizsa-risza-risza, duma.

Benne van az Őszödi Beszédben -most csak Surányi György lesajnálását szokás idézni- hogyan zsarolja az MSZP-t Gyurcsány.
Szili Katalint idézem: A politika nem érzelem kérdése.

A Figyelő c, újság publikált egy vizsgálatot, "közvéleménykutratást" aminek egyik lényege, hogy az emberek nem racionálisan ésszel, hanem érzelmek alapján döntenek, ez a politikus bukszaszájú, az fasz, ez zsidó, az kommcsi, ez zsírtraktorosparaszt, ez hóttifaszista, az ballibsi.
MINDEKÖZBEN ugyanez a vizsgálat feltárta, hogy pl az MSZP és a FIDESZ szimpatizánsai egy koordináta-preferenciális táblázatban szinte fedik egymás! Etatisták (vagyis Az Állam pártján államak) konzervatív szemléletűek - egyedül a vizsgálat megrendelője, az SZDSZ tűnik föl pozitív szinezetben, aztnem tudhatni, hogy az 1034-es mintába hogyan varázsolták bele az öszalkosság létszámában mintegy 0,0000067%-ot kitevő SZDSZ-est.
Ismerek összesen három SZDSZ-est, Etert, az urát meg magamat. De valószínűsítem, hogy a régi barátom is az maradt, az 4 Kőszeg Ferenc az öt. Legalább 60-70 SZDSZ-es van még az országban.

- Political Incorrect
Political Incorrect
2009-03-26 06:33:54

Ez a válasz a legegyszerűbb
Gyurcsány még mindig fogságban tartja az MSZP-t. Gyurcsány fél attól, hogy lebukik a bűncselekményeivel -ezért provokálta a bíróságokat, mert fosik attól, hogy számonkérik. Minden ellene irányuló vizsgálatot, ha lefideszesezi a bíróságokat, arra lehet fogni, hogy a bíóság elfogult.
Gyurcsány leléptetését az MSZP jó politi9kusokhoz méltó rugallmasággal bonyolítja le, MUSZÁJ pártelőknek hagyni.
Mert a sajtó -és ez most tiztán látható!!!- Gyurcsány kezében van, Gyurcsánynak dolgozik, úgy szemezgetnek csak olyan nyugati véleményeket idéznek, amik Gyurcsány számára kedvezőek. Melékes-alig hír pl, hogy a tőzsde SZART GYurcsány "hősies" levonulására, és hintáslegényei a nyugat spekulánsok nélkül a szokásos 2-3 órára tudták hintáztatni a Ft-ot .

Nem hülyék annyira azMSZP-sek, hogy Gyurcsány sajtójával szembeforduljanak: 300-401 Tóta féle bérnyalnok lesöpör bárkit a politikai palettáról ma.
Az indexen címlapn 24 órán át voltak a gyurcsányi kommunikációt támogató cikkek, Tóta, Holdrabló és hasonnyalóak aljasságai. Tóta ugyebár először neveket követelt. A népet annyira behülyítetet ez a Cipolla, hogy az emberek már nem is ismernek alkalmas embereket, holott, ismétlem:
Az MSZP-ben benne, a felső vezetésben van 60 miniszterelnöknek alkalmas szenmély, CSak persze mindegyik félti a nyavajás politikaitőkéjét.

Csak anyit még: Medgyessy Péter is az előrehozott választások meleltt állt ki, és nem a Nemzeti Méhészet c vidéki zugujságban hanem a HVG-ben. De persze ez nem kapot sajtót...

- hunfia
hunfia
2009-03-26 08:36:30

Nem hiszem, hogy az SZDSZ Gyurcsány javára húzná az időt, sokkal inkább azért mert tisztában vannak vele, hogy a parlament épületén kívül hideg van, és félnek, hogy soha többé nem kerülnek vissza a biztonságot adó melegbe, pedig ez így lesz.

- tundi
tundi
2009-03-26 08:50:33

ez az egesz egy piszkos parasztvakitas, Gyurcsanyban nincs annyi ferfias önkritika, illetve nem uri ember, hogy felrealljon ha mar ugy sem odavalo. Ebböl adodik az egesz ciganykodas.

- Political Incorrect
Political Incorrect
2009-03-26 10:28:44

Az "SZDSZ" azért lebegtette, ugyan felelslegesen, az előrehozott választások -at, hogy Orbán jobban bekapja a horgot. Valószínű, nem számítottak arra, hogy beszopja már hétfőn. Hétfőn a játszma elbukott, most már csak az a kérdés, mire megy az MSZP így, egyedül. És, hogy marad-e valami az új kormánynak Gordonka 2000 milliárdjából.

- Political Incorrect
Political Incorrect
2009-03-26 10:31:06

Tündi, ezek érzelmek. Gyurcsány nem léphet le csak úgy. A kezében kell tartania a szálakat, eleve, amíg Szilvásy a titokminiszter, addig Gyurcsány MINDENT ellenőriz, pl az esetleges gazdasági fitetéseit ügyeinek... Ezért provokálta a bíróságokat is, hogy ha vizsgálat indul ellen, akkor fideszelfogultságra mutogathasson. Nincsenek itt ilyen "férfiasságok" Tündi, itt kemény milliárdokról van szó. Nem fideszmutyi 20 milliócskákról.

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2009-03-26 10:40:17

"Csak akkor fogadja el a JELÖLÉST, ha a hőfoktól függetlenül -ez önmagában érdekes és figyelemreméltó megfogalmazás- teljes a konszenzus. Azt hiszem Síkbolygón, analóg síklogikával felfoghatatlan, hogyan lehet hidegen, azaz érzelmek nélkül támogatni valamit."

Ez magyarul azt jelenti hogy nem akarja hogy orbán ujjongjon, hanem csak annyit hogy ne tegyen keresztbe.

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2009-03-26 10:46:35

Szerény véleményem szerint a komcsik el akarják játszani azt amit Bokrossal, hogy jön egy kívülálló, elvégzi a piszkos munkát, ők pedig vonogatják a vállukat: ők nem engedtek a nyomásnak, nem akartak hozzányúlni az embereket súlyosan érintő elosztórendszeri struktúrákhoz, de muszáj volt.
A népszerűségük megmarad-már amennyi még maradt belőle.

Egyénként én a többi pártot is megrónám, a kisebbségi kormány ellen rengetegszer megszavazhattak volna egykulcsos adótól kezdve bármit, létszámcsökkentést,képviselői juttatást miegyebet, de ilyenkor a pártérdekek valahogy mindig előrébb kerülnek mint az országé.

- sinto
sinto
2009-03-26 11:27:27

Tapsonc tata, te teljese leépültél.

"Medgyessy Péter is az előrehozott választások meleltt állt ki, és nem a Nemzeti Méhészet c vidéki zugujságban hanem a HVG-ben. De persze ez nem kapot sajtót..."

Nem kapott sajtót, persze. Viszont a HVG-ben jelent meg. HÜLYE VAGY.

Te vagy a bérnyalnok. Csak annyira gyenge, ostoba és primitív, hogy nem éri meg fizetni neked.

- Tintoretto
Tintoretto
2009-03-26 11:29:29

A számomra olykedves szdsz agonizál.
A számomra olykedves Fodor G. tegnap azt mondta, hogy csak Surányit fogadja el, azóta már "mást" is el tud képzelni.
Ma csütörtök van, 24 h-ig az szdsz az előrehozott választásokat támogatja, ha nem találnak számukra elfogadható jelöltet. Van egy fél napja az szdsz-nek, hogy ne csinálja végképp ki magát.
És én ezeket támogatom 20 éve . Égek !

- eszener
eszener
2009-03-26 11:35:32

Szánalmas ez az agónia! Csak azért nem tudok röhögni rajta, mert a bőrünkre megy.
Én baloldalinak gondolom magam, távol áll tőlem a nemzetieskedő, konzervatív világnézet. De amit ezek a mi "ballibsi" képviselőink művelnek az már tényleg gyalázat.
Annyira, de annyira kilóg a lóláb!
Amin viszont csodálkozom, hogy a 190-egynéhány kormánypárti képviselő közül egyetlen egy becsületes, gerinces figura sincs, aki felállna szépen, hogy bocsi, most már ideje mennünk?!
Ezt nem hittem volna!

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2009-03-26 11:40:56

Eszener: a választások négy évre szólnak.

- Freemen Gordon
Freemen Gordon
2009-03-26 11:51:50

A helyzet-szerintem egyértelmű.
A kormánypárt nem akarja végképp lenullázni a népszerűségét azzal hogy a világbank javaslata szerinti strukturális reformokat és a megszorításokat véghezvigye, másrészt orbán ezt is a saját javára használná fel, demagóg baromságait ismételgetve. (a kormány csak a megszorításokhoz ért, ő az emberek ellen nem fog ehhez asszisztálni.)

Orbán ilyet akkor sem tenne ha kormányra kerülne, ő egyetlen reformot sem kezdeményezett a négy éve alatt.
Olyan átalakításokat el tudok képzelni tőle amely az ő hatalmát betonozná be, ezeket persze népboldogító, istennek kedves dolgoknak nevezné el, mondjuk csinálnának egy törvényt hogy a régi pártállami múlttal rendelkezők ne vállalhassanak tisztséget.

A kormány tehát mással kapartatná ki a gesztenyét.

A többi kis párt pedig nem hajlandó megszavazni az előrehozott választásokat, mert azzal kikerülnének a pikszisből.

- eszener
eszener
2009-03-26 11:52:21

Kormányozni is négy éven keresztül kellene!
Mikor is volt a Nemzeti Csúcs? Októberben? Azaz eltelt közel hat hónap. Mi történt azóta? Semmi! Csak duma, duma, duma...
Mentik az irhájukat és leszarják, hogy mi lenne a dolguk.

- JURISCONSULTUS
JURISCONSULTUS
2009-03-26 13:08:31

"nem akarja hogy orbán ujjongjon, hanem csak annyit hogy ne tegyen keresztbe."


Gordon, de Orbán és Semjén azzt mondták: DE BIZONY KERESZTBETESZNEK, és még a mostmár nagy sajtójukon SZAFTOS RÉSZLETEKET IS TÁLALNAK a zsidó gégemetszett zűrös előéletéből!!

Ezt a HírTv ill. az MN, de mostmár a Magyar Hírlap is nyomja, sejtem, hogy a holnapi Heti Válasz is...

Mert Orbánék NAGYARÁNYÚ GYŐZELMET AKARNAK MIELŐBB!!

A zsidó meg húzzon el.

PoInc, a 2/3 esetén ORBÁN AZT TEHET AZ ORSZÁGBAN, amit akar, lesz új alkotmány, meg új csomó 2/3-os törvény,

s rendőr csakBUZIT, SZADESZOSAT és MASZOPOSAT üthet,

az egyházak meg visszailleszkednek 1938-as státuszukba.

NA.

- JURISCONSULTUS
JURISCONSULTUS
2009-03-26 13:09:36

Te SZDSZ-es vagy, kis fosi parasztíró Kipcsakföldrűűű...???

- JURISCONSULTUS
JURISCONSULTUS
2009-03-26 13:13:36

""Freemen Gordon
2009-03-26 11:40:56

Eszener: a választások négy évre szólnak.""


HÓÓÓGYNE!

Csehországban is, akik épp EU-elnökök, mégis kibaszták a kormányt, miniszterelnökkel együtt!

Medgyessy mandátuma is négy évre szólt!

Igen, 4 évre szól. HA NEM BUKNAK KÖZBEN MEG, MINT AZ ÁLLAT!!!! TE ELMEBETEG GYURCSÁNYISTA LÖTTYEDTFASZ!!!

- Marilyn Poppins
Marilyn Poppins
2009-03-26 13:15:13

értem, szóval buta háziasszony vagyok:)
nem tartom FAIR módszernek a vitában érvek helyett a másikat minősíteni - most mondjak rád én is valamit, pl. hogy belőled a romlatlan vidéki ember naivitása beszél? :))))

nekem érveim vannak - a maszopban a képviselők GYf zsebében vannak, megélhetési politikusok, és mindegyik félti a kényelmes kis képviselői székét, meg párton belüli állását, és az ezzel járó felügyelő bizottsági tagságait

- Political Incorrect
Political Incorrect
2009-03-26 13:51:14

Bocsáss meg Poppins, a háziasszony (tüchtige hausfrau, nálam nem LEminősítés, nem tudom, honnan szeded). Nem kötelező mindenkinek értenie a politikához, pl fogalmam sincsen a mai NB I-es csapatokról, de annyit tudok, hogy be kell szántani az MLSZ-t és újra indítani a magyar labdarúgást.. namost egy foci-hozzáértő erre mondhatja, hogy csak egy hausFARK tanálhat ki ilyen baromságot, válaszom: evvan, mittomén.
Itt van mindjárt ez az "újságszagú mondatod" : "a maszopban a képviselők GYf zsebében vannak, megélhetési politikusok, és mindegyik félti a kényelmes kis képviselői székét" A Tóth-képviselő ügye a jéghegycsúcsa: Annyi képviselőt zsarolnak már azzal, hogy nem támogatják majd őket egy következő választáson, és ezek olyan emberek, akiket bűnügyük tudomásával sem lehet zsarolni, hogy egyszerűen fellázadnak és azt mondják: Nekik mindegy, DE AKKOR az is, ha eltérnek a frakcióparancstól és fegyelemtől a szavazásban. Elérkeztek oda az MSZP-sek, hogy fordult a kocka -Gyurcsány addig volt nagylegény, amíg fennállt a veszély, hogy leváltja a pártot. Ma még, főleg az orbanofóbiások, beszavaznák Gyurcsnyt egy kis párt élén a parlamentbe, de valószínű, hogy az MSZP nem lenne gyöngébb annál a kis pártnál. Sokan még mindig "zseniális"-nak látják Gyurcsány politizálását. MOST azonban kiviláglik, hogy a 367 sajtómunkásában, bérnyalnokaiban van az ereje. Nem az MSZP-nek, hanem Gyurcsánynak nyomják a kommunikációt, az ő javára hazudik s hallgat el a sajtómunkásság java, meg kombinál.
Inkább a Tóta féle médiagecik féltik az apanázsukat, mint a képviselők. Szerintem az MSZP-s képviselők java része alig várja, hogy szőlőházába elvonuljon és három hétig ki se józanodva pihenjen. Biztos vagyok abban, hogy az MSZP-s képviselők harmada most lelécelne a képviselőségből, ha tehetné.
Ez ilyen Bástya Nyugdíjas Sakk-klub álmodozás, hogy egy MSZP-s májernek pénz az a havi szaros 600ezer ezért a sok gennyért, amit nyelniük kell. Legtöbb vállalkozó, földbirtokos, stb, zsebpénz neki az a kis képviselői apanázs.

- Political Incorrect
Political Incorrect
2009-03-26 13:58:38

Csak szajkózni tudom: Olvassátok az ŐSzödi Beszéd -et. Detto ugyanaz történt azóta, mint 2004-és 2006 között: a nagy semmi, a duma. Született 3-4-8 hetente egy új terv -végrehajtás semmi. Teljes sajtótámogatás, senki nem akadályozta Gyurcsányékat. Mit tettek most? Februárban az volt a fantasztikusan új megoldási tervük, amit a Nemzeti Csúcson a szakemberek követeltek s akkor elutasítottak. A világon csak a poszt-szovjet gáz-és olajszultánságokban van ilyen szolgamédia, mint nálunk.

- Marilyn Poppins
Marilyn Poppins
2009-03-26 17:44:52

nem a képviselői fizetés, ami kell neki, hanem az ezzel járó kapcsolati háló, fb tagságok, tűzközelség, pályázati pénzek, állami megrendelések és minden, ami ezzel jár
miért ne tehetné meg, bármelyik, pláne ha földbirtokos meg mágnás, hogy kalap-kabát, lelép, nem nyeli a gennyet?
mind ott ül, és még kiszavazni sem mer a frakcióból soha

vagy ha mégis, akkor ismétlik a szavazást, ott már jól nyom, és belehazudik a pofámba, hogy előző nap tudatmódosító hatása alatt volt, azért nyomott mellé
nehogymár a médiát meg azt a pár jólfizetett "walesi bárd"-ot okoljuk azért, hogy Gyf hatalomban tud maradni
hiába nyomják róla a lózungokat, a nép röhög rajta, utálják, a legnépszerűtlenebb politikus
szerinted jó az imázsa?

a médiageci nem félti az apanázsát, ha kell, holnaptól majd másról ír leleplező cikkeket, az újságírás végül is egy szakma és nem hit kérdése

- Marilyn Poppins
Marilyn Poppins
2009-03-26 17:47:33

de rendben - elfogadom, neked van igazad
mivel tudod alátámasztani, hogy a maszop viaskodik GYf ellen?

miért nem rugták fenékbe most az elnökválasztáson? miért nem volt ellenjelölt?

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
3Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet